a mai fotóművész célja, az élet reális, közérthető módon való ábrázólása, a fényképezés kifejező eszközeivel a lényeg kiemelésével .

TÉL VARÁZSLÓ (könnyed , ködös játékok).

Az egyik nap egy  barátom hajnali fotóit nézegetve, elgondolkoztam azon miért is olyan érdekes a mi földünk, a természet, az apró világunk, a táj ami körül vesz bennünket, amikor kinéztem az ablakon. Nem sokat láttam mer egy januári kora reggeli, ködös napra ébredtem. Az ablak előtt a macskák játszadoztak, egy orgona bokor alatt, miközben a távolabbi almafa ködben lengedező ágain a homályba beleolvadva verebek ugrándoztak ide-oda. Ekkor jutott az eszembe, hogy milyen érdekes dolog is ez a köd, hol tejfehér, hol finoman porladó szürkébe vált át majd, szinte szétnyiladozik előttem....Elhatároztam, hogy veszem a gépem és elmegyek megkeresni nektek a "ködöt". Amint kiléptem az ajtón, már tudtam merre menjek, éreztem a szagát, kicsit dohos, kicsit nedves amolyan -nem szeretem szaga- volt.

/A képek teljes méretű megtekintéséhez kattints a fotóra, + nagyító/

Amint már az utcán voltam szinte körülölelt, átlenget rajtam majd hívogatva vezetett át a fák közt, a ridegre fagyott réteken, egészen át a homályba vesző mező szélén ott gomolygó és eltompult fákig. Amikor is valami halk csilingelő hang azt mondogatta , ...megjöttünk, megjöttünk, itt vagyunk már. A lágy szürkéskékes vattapamacs kezdett kettéválni előttem és megjelent a tó....na persze nem a Balaton, nem csak az a kis halastó, ott a fák ágaskodó gyűrűjében.

Ekkor azt gondoltam hiszen ez nem lehetett más mint a köd, ő szólított meg az utcán és vezetett el ide engem, hogy tudjátok ti is mi is a köd. Ő ahogy jött, úgy lassan kezdett ellengedezni mellölem, ott álltam, egymagam néztem a csendes és fázósan elhomályosult nádast és a kopasz fákat. Amerre fordultam szétlibben fátylak közt borongós bokrok, fagyott rögök közt , rohadt levelek és sárban csusszanó cipőm cuppanása jelezte nekem, már valami elkezdődött, már olvad....

Akkor ott halkan és vizesen , cseppenő hangon azt súgta nekem - megint itt vagyok, én vagyok tudod a köd, azért, hogy lássák, hogy megmutathasd -.....szinte ahogy jött már lebegett csendesen tova lenget odább az ágak, a fák , a nádas közt játszadozva velem, mindig ott vibrálva, nehéz ázott szaggal, hol itt- hol meg ott utamat állva. Kifelé tartva a fák mellett , át az erdei úton mégegyszer visszanéztem, hogy láthassam, hogy lássam és megmutassam majd nektek is.

De akkora már nem volt sehol, tudjátok elment úgy ahogy jött. Ő volt az a köd....Én még láttam, hiszen megmutatta magát nekem, hogy láthassam. De már akkora nem maradt más csak a csend. Aztán még az olvadó jég, a megcsillanó víz, a rothadó avar szaga, a meglibbenő és lengedező nád zizzenése, a kopár fák, meg én és .....a gomolygó méla köd meg elment valahová, talán máshova.